|
Olvasom a
Színház októberi számában a Színikritikusok
Díjáról szóló beszámolót. Olvasom, ahogy évente
mindig is szoktam, mert ha már nem, vagy alig
jutok el "felnőttszínházi" előadásra,
ezek az írások adnak némi támpontot.
...
Olvasom azért is, mert kíváncsi vagyok, melyik
gyerekelőadást tartották a legjobbnak.
Emlékeztetőül megnézem a folyóirat honlapjának
archívumában, hogy 200 októberében még nem,
de 2001 és 2002 októberében az adott színházi
évadra vonatkozóan már megjelent az új - a legjobb
gyerekelőadásra vonatkozó - kategória.
Idén ebben a kategóriában nem volt díjazott
a kevés kritikusi szavazat miatt.
Tizenheten szavaztak a határon belül és kívül
látott előadások alapján, és ebből öten gyerekelőadásra.
A leadott szavazatokat általában indoklás, szakmai
értelmezés követi. Idén, az említett öt szavazó
közül Nánay István az egyetlen, aki röviden
indokol. A nem szavazók közül ketten sajnálatukat
fejezik ki, hogy nem láttak eleget, vagy egyetlen
egyet sem a gyerekelőadások közül.
Összegezve öt szavazó, egy értékelhető megjegyzés,
és két sajnálkozás a tizenhétből.
...
Kedves Kritikusok, Szakmabeliek!
Önöknek nem kellene semmilyen
gyermekelőadást kényszerből megnézniük, és mentegetőzni
is e tárgyban fölösleges.
Nem kell úgy érezniük, hogy tennivalójuk lenne
a gyermekeknek, ifjúságnak készült előadásokkal
kapcsolatban. Nem kell lelkifurdalást érezniük,
mert nem jutott idő, nem volt lehetőség... Nem
kell azt hinniük, hogy gyermekelőadást nemes
feladat végignézni, és véleményt formálni róla
kötelező.
Mindez csak rosszul értelmezett hivatástudat.
Évtizedek óta lengi körül, bugyolálja be a gyermekelőadásokat
a segíteni akarás, a hozzá nem értő figyelem,
a jó szándék "ártalmas" légköre.
Ez egy másik világ. Más bolygó, más égtáj, más
napszak, más tér és idődimenzió, más nyelv és
más lélek.
Minden olyan törekvés, amely integrálni, egységesíteni
szeretne, éppen a beillesztendő jelenség másságát,
speciális voltát lúgozza ki. Az így létrehozott
egységes egész elve csak illúzió, félrevezető
csúsztatás.
Talán nincs a színházkultúrának még egy ilyen
szelete, amelyhez annyian értenének, és amelyhez
annyi közhely, annyi messziről jött ember bölcsessége
tapadna.
Nem kell tehát kategória!
...
Önök 200-ig 14 kategóriában adtak ki díjat.
Ezekkel az elismerésekkel segítették a közönség,
a szakma eligazodását, szakmai kompetenciájuk
megkérdőjelezhetetlen.
De a gyerekelőadások területe - mint említettem
- más. Vannak átfedések, hasonlóságok, mégis
más.
E jelenség mögött meghúzódik
még egy probléma is. A nyilvánvalóan akaratlan,
mégis folyamatos megalázás. Minek?
Miért kell szembesülni azzal, hogy egy tiszteletreméltó
társaság ítélkezik úgy, hogy nem ítélkezik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az lenne a leghelyesebb, ha hagynák, hogy ez
a gyerekszínházi világ az értetlenség és a sok
ártó jóakarat ellenére is önmagából izzadja
ki saját működési rendjét, saját szakmai művészeti
szempontjait, saját kritikusait, értékrendszerét,
saját kategóriáit.
Cs.Gy. |
