TOLERANCIA, KOMMUNIKÁCIÓ

Kénytelenek voltunk létrehozni a magunk hagyományait
Beszélgetés Kocsis Rozival

Nagyon jól érezzük magunkat ezen a fesztiválon, mert először fordul elő, hogy a zsűri is meg a kollégák is abszolút pozitívan álltak az előadásokhoz. Mintha kezdene egy kicsit elmúlni ez a "fumigálósdi"... Bár volt néhány feszültségteljes beszélgetés, de azért mégis azt érzékelem, hogy nagyon sokat fejlődött ez a szakma. Egymás iránt is egy kicsit toleránsabbak lettünk és jó előadások vannak itt. Ha valami vitát gerjeszt, az is azért jó, mert már van miről beszélni, érdemi vitát folytatni. Most megítélésem szerint egyetlen olyan előadás volt, amely nem ütött meg olyan színvonalat, amiről beszélni érdemes. Nem is esett róla túl sok szó. Én színészként is nagyon jól érzem magam, meg a kollégáimat is öröm volt a színpadon látni, pont azért, mert igen jók.

Ismeritek a kisebb együtteseket, a magánbábszínházakat. Jó és elismert szakemberek vannak ott, de most nincsenek jelen produkciókkal Kecskeméten. Úgy érzem, hogy ez nem kis probléma a bábosok között.

Én azt gondolom erről, hogy nagyon jó barátaink a magánbábosok, mindegyikkel kivétel nélkül dolgoztunk már itt. Ez azért érdekes, mert ők ugyan tényleg nagyon jó előadásokat csinálnak, sokszor sokkal jobbakat, mint mi, a kőszínháziak. Sokkal szabadabb vagy érdekesebb lehetőségek adódnak nekik. Nincsenek olyan feltételekhez kötve, mint mi. Tehát ennek a kőszínházi, finanszírozott színházi dolognak is van azért hátránya…Azzal együtt, hogy biztonságban van az ember anyagilag, és fizetést kap azért, amit csinál, és nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint a magánbábos, ugyanakkor nincs is akkora szabadsága, mint a magánbábosnak. De hát ez döntés kérdése, hogy hol akar az ember dolgozni, és így melyiknek milyen előnyét és hátrányát viseli. Az is a témához tartozik, hogy a Pilári Gáboréktól a Siklósi Gáborékig nálunk a Vaskakasban mindenki dolgozott már, rendezett. Tehát a maguk produkcióját magánbábos családi bábszínházakban hozzák létre és játsszák, de kivétel nélkül mindegyik dolgozik rendezőként, tervezőként úgymond kőszínházban vagy államilag támogatott színházban is.
Nos, a mostani találkozón természetesen itt lenne a helyük, hiszen a magyarországi bábművészet nélkülük nem teljes. És ezt nem udvariasságból mondom, így is gondolom. Én csak ennek a problémának a kommunikálásával nem értek egyet, hogy miért rögtön ilyen feszültségterhes és mért rögtön ilyen sértett az attitűd, ahelyett, hogy arról lenne szó, hogy üljünk le közösen és oldjuk meg ezt a problémát. Találjuk ki, hogy lehetne időt és pénzt szakítani arra, hogy ők is megmutatkozhassanak. Gondolkodtam rajta, - bár szerintem nem igazán jó ötlet - hogy esetleg Győrben föl lehetne vállalni egy magánbábosok találkozóját.
És tudod miért nem tarom jó ötletnek? Mert nem kéne ezt kétfelé választani, mert igenis, nekünk is látni kéne, hogy ők hol tartanak. Mert ez egy ilyen fórum, ahol lehet tudni, hogy hol tartunk most mi, győriek, hol tartanak a pécsiek, a többiek, és hol tartanak a magánbábosok.
Erre nagyon nagy szükség lenne. Az, hogy nincsenek itt produkcióval a magánbábosok, mint probléma igazi, mint felvetés is igazi, és egyet lehet ezzel érteni. Egyetlen dologgal nem lehet egyetérteni az én véleményem szerint, ezzel a stílussal és ezzel a sértett és támadó jellegű kritikával, ami a fesztivált szervező színházzal szemben méltánytalan.
Mi is szerveztünk fesztiválokat éveken keresztül, de már nem tudunk, mert nincs rá pénzünk. Szerintem egy fesztiválszervezőnek joga, hogy azt hívjon meg a programjába, akit ő akar, miután ő állja ennek költségeit és vállalja föl az igen sok szervezőmunkát. Nagyon fontos arra rávenni, hogy esetleg ezt szélesítse vagy bővítse ki, de nem így.

Úgy gondolom, hogy a bábosok történetileg, szervezettségben, és az előadások minőségét tekintve is előbbre vannak a gyermek- és ifjúsági színházi produkciókkal foglalkozóknál.

A színházi életben elfoglalt helyünk annyira periférikus volt, hogy magunk között kénytelenek voltunk létrehozni a magunk hagyományait, a magunk találkozóit. És hála a jó istennek, hogy pontosan ennek a szakmai fejlődésnek az eredményeképpen most már erre a bábszíni világra a színházi szakma is odafigyel, és számon tartja. Múlófélben van az a szemlélet, hogy a bábszínház nem színház. És látható, hogy a színházi dramaturgok, színházi rendezők és írók és még sokan mások nagyon szívesen dolgoznak egy-egy ilyen formációban, pont azért, mert - talán kicsit elfogultnak hangzik, amit mondok - de a bábszínházi megjelenítésben sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek.

Mennyire vagytok együtt az előadásban? A csapatmunkára gondolok.

Ó, hát a bábszínház erről szól! Itt csak ritkán adódnak szólisztikus szerepek. Ez teljes mértékben csapatmunka.

Az előkészítés, a felkészülés, darabválasztás, rendezői koncepció, díszlet, jelmezügyek tekintetében is? Az aktuális előadás teljes megvalósítása folyamatában is?

Rendezője válogatja. Az évadtervet, vagy azt, hogy évadban kikkel szeretnénk dolgozni, milyen előadásokat szeretnénk, azt a színház vezetése, konkrétan a művészeti vezető meg az igazgató dönti el és határozza meg. Természetesen azért ez nincs ellenére a többieknek sem. Olyan még sosem volt, hogy a társulat azt kérte volna, hogy ezzel vagy azzal a rendezővel ne dolgozzunk. Én, mint igazgató, aki magam is színész vagyok, pontosan érzékelem, kivel jó, kivel érdemes együtt dolgozni.
Van, aki úgy rendez, hogy teljesen konkrét elképzeléssel és abszolút kidolgozott koncepcióval érkezik. És van olyan rendező, aki (ilyen volt például a családi bábszínházak közül a Pilári Gábor és a Vajda Zsuzsa ) a közös munkát szereti, de annyira közöset, hogy a díszletkészítéstől a szövegkönyv elkészítéséig, a zenei megvalósításokig mindent közösen csinálnak. Tehát az egy igazi csapatmunka. Mindegyiknek megvan a haszna és előnye. És mindegyiket lehet nagyon szeretni. Az egyik az az ősibb bábos dolgok módszere, ez a "közösen mindenki mindent csinál" és övé az előadás, a másik inkább a nagyszínházi módszerhez közelít: van egy rendező, aki koncepcióját elfogadtatja, megérteti, és elhiteti a színészekkel, hogy azt a dolgot együtt kell létrehozni. Mindenképp csapatmunka, de mégis van különbség a kettő között.

Körülbelül hány előadást teljesítetek egy évadban?

Egy évadban olyan háromszáz körül játszunk, ami nagyon-nagyon sok, mert nyolc színész van a társulatban. Ebben benne vannak a Győrben játszott és a tájon vagy külföldön játszott előadások is.

Kimozdulás?

Nagyon sokat utazunk. Budapestre is rendszeresen járunk, ami számomra azt jelenti - azon túl persze, hogy remélem, szeretik is az előadásainkat és visszahívnak minket -, hogy jóval olcsóbbak vagyunk, mint a budapesti színházak, tehát könnyebb megfizetni az előadást. Nincsenek illúzióim, a merkantilista szemlélet meghatároz meghívásokat. A külföldi turnékkal és a fesztiválokkal, más a helyzet, mert oda videó és egyéb jelentkezési anyag alapján válogatnak legtöbb esetben.

Az interjút készítette:
Csák György

Kapcsolódó oldalak:
A találkozó programja
Vendégek és szakmai meghívottak
Alice csodája
A Vaskakas Bábszínház honlapja