|
Buci Bácsi Bábszínháza
Beszélgetés Kövér Lászlóval
A szegedi bábszínház az ország
legrégebbi bábszínháza. 1945 őszén, a világháború
befejezését követő hónapokban határozták el
a piarista Dugonics András Gimnázium növendékei,
hogy bábszínházat hoznak létre. A kibontakozó
bábszínházi életben azonban törést jelentett,
hogy a piarista gimnáziumot államosították.
Az alapítók szétszéledtek, egyedül Kövér Béla
maradt, aki tovább vitte a társulat ügyét. 1993-ban
a szegedi önkormányzat eldöntötte, hogy fenntartja
a bábszínházat, ekkor alakultunk meg, mint önálló
bábszínház majdnem ötvenéves amatőr múlttal
a hátunk mögött. Az első időkben a profi színházi
lét megteremtése volt az elsődleges feladatunk.
Hány előadásotok van repertoáron?
Amit azonnal lehetne játszani,
tíz-tizenöt körül van. Az ötvenvalahány év alatt
pedig - nemrég összeszámoltuk - közel nyolcvan
produkciót hoztunk létre. A hetvenes, nyolcvanas
években ritkábban született új produkció elsősorban
anyagi okok miatt. Inkább a klasszikus előadások
mentek, amiket persze újból elővéve le kell
porolni, hogy korszerűbbek legyenek.
Annak idején a bábszínészséghez elég volt az
is, ha egy órán keresztül a feje fölött bírta
a kezét tartani az ember. Ma más a helyzet.Vannak
új tendenciák, ma például az, hogy a bábszínész
a maga fizikai valójában mutatkozzon meg a színpadon.
Ez azt is jelenti, hogy a bábszínésznek ugyanúgy
tudnia kell mozogni, táncolni, beszélni vagy
énekelni, mint a kőszínházi színésznek. A paraván
lassan a múlté. A jó bábszínház képzőművészet
is, az pedig pénzbe kerül, akár tetszik, akár
nem. Nem elég, hogy a minőségi báb és díszlet
minőségi anyagokból készül, ahhoz, hogy korszerűek
lehessünk szakmailag, jó koreográfusra, szakképzett
rendezőre, ne adj' isten zeneszerzőre, zenészre
is költeni kell. Különben művészileg is a perifériára
szorulunk.
Honnan a bábszínház neve?
Kövér Béla nem valamiféle
túlsúlyos meseszereplő, hanem a bábszínház volt
igazgatója - az édesapám. Joghallgatóként bábszínházat
szervezett, majd a fémipari vállalatnál volt
jogász, és munkahelye mellett is a szegedi bábozás
ügyének elkötelezettje maradt. Buci bácsi -
ahogy mindenki hívta - volt a színház mindenese,
igazgatója, művészeti vezetője, rendezője, bábtervezője,
bábkészítője. 1994-ben bekövetkezett halála
után vette fel a szegedi bábszínház Kövér Béla
nevét. A rendszerváltás előtt amatőrök alkották
a társulatot, de kvázi hivatásos színházként
működtek, bérleteket adtak el, és ellátták a
környék gyermekeit előadásokkal.
Most is kimozdultok az
előadásaitokkal?
Leginkább azt szeretjük, ha
be tudjuk hozni a közönséget a színházba. Ötven-hatvan
kilométeres körzetből érkezik a közönség. Korábban
megtettük, hogy meglátogattunk különböző helyeket,
de a más körülmények nem használnak a produkciónak.
Ahogy fesztiválon is hasonló a helyzet. A nem
megszokott környezet és körülmények óhatatlanul
hatnak az előadás minőségére.
Az utazásokat tehát lehetőleg igyekszünk kerülni.
Még akkor is, ha erre igény is lenne, hiszen
az óvodának, óvónőknek sokkal egyszerűbb, ha
a gyerekeket nem kell kimozdítani a szokott
helyükről, ha az előadás a helyükbe megy. Mi
mégis arra próbáljuk rászoktatni a közönséget,
hogy jöjjön el. Ezt próbáljuk elérni. Nem könnyű
dolog.
Ezen a találkozón mióta
vesztek részt?
A 90-es évek közepe tájától,
és most negyedik alkalommal vagyunk itt produkcióval.
Saját költségből vagytok
itt?
Nem. Minden résztvevő utazását
állja a Ciróka Bábszínház, a rendező intézmény.
Ez hozzátartozik egy fesztiválhoz. Ma már nem
szerencsés az a megoldás, hogy "Gyertek
csak, aztán majd lesz valahogy!" Ez így
komolytalan lenne.
Az UNIMÁNAK most volt épp egy bábkiállítása,
ahova kérték, hogy vigyünk bábokat. A kérdésemre:
"Hogy juttatjuk el?" a válasz az volt,
hogy "Majd valahogy eljuttatjátok."
Itt más a helyzet, és ez így jó. Költségtérítés,
szállás, étkezés a társulat részére a találkozó
teljes ideje alatt.
Melyik előadásotokat hoztátok
el?
Galántai Csaba: Szellemjárta
mese c. játékával vettünk részt a találkozón.
A Szellemjárta mese Galántai második bemutatója
volt Szegeden. A közös munka az Ámor nyilacskái
c. bábjátékkal kezdődött még 2002-ben. Ez a
produkció egy hagyományosnak mondott paravános
játék volt. Ismerkedés a helyszínnel, a színészekkel,
egyáltalán a szegedi Bábszínházzal. A régióban
kialakult nemzetközi bábkapcsolatok keretében
az előadást láthatták Szabadkán és Temesváron
is.
Miért ezt választottátok?
Az együttesből többen látták
a győri Nem félünk az ördögtől c. előadást és
nagy várakozással tekintettek a Szellemjárta
mese elé, mert ebben is ugyanazt a technikát
alkalmazta. Ebben a technikában a színészek,
mint bábok szerepelnek. Ez a technika különösen
alkalmas a színészi játék fejlesztésére, tanulására.
Erre a Találkozón látottak alapján minden bábszínháznak
szüksége van, hiszen a produkciók értékelése
során legtöbbször a színészi játék minősége,
hiánya volt a kifogás. A rendezés külön érdekessége,
hogy a színészek a paraván mögött bábként játszanak,
de el is hagyják a paravánt és ekkor már nem
bábként léteznek a színpadon. Az ilyen - emberbáb
- technika nem szerepel a stúdiók tananyagában,
ezért a próbák alatt a kísérletezésnek is nagy
szerep jutott.
Milyen volt az előadás
fogadtatása? Jól döntöttetek?
A produkció kecskeméti fogadtatása
megerősítette a már korábban kialakult nézetünket,
miszerint fel kell vállalni a kezdeményezéseket,
és ezeket érdemes elhozni a találkozóra. Ugyanis
még a ledorongoló vélemények közt is ki kell
és lehet hallani a segítő-, jobbító- szándékú
megnyilvánulásokat. Hol másutt vezesse elő egy
színház a kezdeményezéseit, ha nem a legszélesebb
szakmai nyilvánosság előtt?
Az interjút
készítette:
Csák György
Kapcsolódó oldalak:
A
találkozó programja
Vendégek
és szakmai meghívottak
A
Kövér Béla Bábszínház honlapja |
