|
Különleges produkcióval lepte
meg ismét a közönséget a Győri Vaskakas Bábszínház.
Az Alice című előadásban csak néhány vászon
és pár írásvetítő a technikai háttér, mégis
káprázatos, varázslatos világba jutnak el a
nézők Alice, a főszereplő kislány segítségével.
Színes, vetített hátterek, trükkös, mozgékony
sziluettek és árnyak, dimenziójátékok, együtthatása
adja az élményt. Az elsősorban látványra, zenére
épülő, kevés szöveget használó előadásban a
színészi játék, a rendezői invenció szerencsés
ráadás. A végeredmény egy szájat kitátó, szemkápráztató,
rajzfilmszerű Alice-feldolgozás.
Törökországba úgy hívták meg
egy nemzetközi fesztiválra a Vaskakas Bábszínháznak
ezt az előadását, hogy csak a szórólapokat olvasták
róla. A szervezőknek azonban garancia volt az
együttes idei sikeres szereplése, valamint az
árnyjátéktechnikában szinte etalonnak számító
Biszerka Kolevszka (Bulgária) neve.
A látványos színdarab külön mesevilágot teremt
a jól ismert történet segítségével. Nyilvánvaló,
hogy a rendező szándéka a mágikusan kezelt mozgó
vetítővásznakkal és a bábszínházban szokatlan
eszközzel, az írásvetítővel az volt, hogy Alice
meséjét a saját szemszögéből is elmondja. Nem
különbözik ez az eredetitől, ám kisebb gyerekek
számára nem lesz haszontalan, ha az óvónők,
pedagógusok, esetleg a szülők a darab megtekintése
előtt felelevenítik Lewis Carroll remekművének
tartalmát. A bolgár rendezőnő hihetetlen alapossággal,
Svila Velichkova tervező segítségével már az
első próbán tudta, milyen Alice-t akar.
Szerencséje volt, hiszen a
címszereplő Aracs Eszter mind játékában, mind
alakjában tökéletes Alice-nek bizonyult. Már
amikor egy az egyben őt látjuk. Hiszen a többi
képben van, hogy egyszerre három vagy még több
színész kelti életre úgy, hogy a Vaskakas Bábszínházból
a néző könnyen lényegül át a Vaskakas Moziba.
Már-már hihetetlen, hogy ami a színpadon történik,
az emberi ügyességgel és találékonysággal, hús-vér
színészi akrobatikával megoldható, s nem egy
animációs játékfilm csodálói vagyunk. Alice
nő, összemegy, szétesik és mindezt olyan természetességgel,
mintha egy rajzfilmet látnánk.
Az arctalan háttér ebben a
darabban vélhetően sokkal fontosabb volt, mint
a rivalda. Kocsis Rozi, Mátyás Zoltán, Szúkenyik
Tamás, Rab Viki, Ujvári Janka profi untermanok
és kiszolgálók voltak. Akárcsak a világosító-
és hangosítópultban helyet foglalók: Kettinger
Géza és Szitás Mátyás.
Az óvodásoknak és a kisiskolásoknak
is igazi élményt nyújhat a Vaskakas kalandja
az árnyjátékból ezer módon életre kelő Alice-szel,
de csak abban az esetben, ha a gyerekeket felkészítik
rá. A fiataloknak, a felnőtteknek pedig olyan
vizuális élményt ígér a zenés némajáték, amelyre
ritkán van példa hazai színpadokon.
Fábián György
Vaskakas Bábszínház,
Győr
Alice
Játsszák: Aracs Eszter, Kocsis Rozi,
Mátyás Zoltán, Rab Viki, Szúkenyik Tamás, Ujvári
Janka Jászai díjas Tervező: Svila Velichkova
Rendező: Biszerka Kolevszka |